2011. október 12., szerda

Új tervek Altium Designerrel

Nagyon régen, több mint 1 éve nem  írtam ide, és azóta semmit sem haladtam a projekttel. De az utóbbi hetekben újra átgondoltam a dolgot, és hirtelen megterveztem pár panelt ami jó lesz az erősítőhöz is de attól függetlenül is. Ami a legnagyobb fejlődést okozta, az az hogy kitapasztaltam az Altium Designert egy kicsit jobban mint eddig, megnéztem róla pár filmet, és az sokat segített.

Elkészítettem elég sok előerősítő panelját, ha egyszer beindul a tervezés elég könnyen megy. És elkészült pár terv az UREI 545 és 546 parametrikus hangszínállítójának eredeti tervei alapján.

Míg az előerősítőknek szinte mindegyikét kipróbáltam már,  az EQ áramkört nem, sőt nem is láttam élőben csak képeken. Erről az EQ-ról nagyon jókat írnak, és sokat is tud. Mindig irigyeltem a szoftveres VST effektek lehetőségeit :). Ezért döntöttem el hogy megépítek egy ilyen parametrikus EQ-t. Bár az eredeti kimenetén van egy trafós kis illesztés, azt kihagyom, megpróbálom mással megoldani.

Az előerősítők nagyrészt már bevált régiek, többfajta OpAmp-os, és egy Dual jFEt-es. Már mind a kettőt használtam. Most az a különbség  korrábiakhoz képest, hogy mindegyik panelbe beépítettem a potmétereket (Gain és hangerő) és a Jack aljzatot. Az INA217-es mikrofon előfok is elkészült már egyszer, elég nehéz volt összerakni. Most ez a panel is kapott egy jack aljzatot, egy jack bemenetet, és a jack bemenet után egy aszimmetrikusról szimmetrikusra alakító áramkört. ez sem volt még így kipróbálva.

Az Altiumos munka igen nehéz és nagy odafigyelést igényel, bár kétségtelen hogy meg lehet szokni a programot. Rengeteget kell állítgatni, de meghálálja. Ami nekem fontos volt, hogy tudjak egyedi alkatrészeket és ezek footprintjeit elkészíteni és módosítani, és hogy ne kelljen kézzel összekötni több száz "drótot" a paneleken. Emiatt fontos volt hogy használható legyen az Auto Routerje. Ez elsőre elég barátságtalan, de rengeteg kísérletezgetés és bénázás után egy igen jó beállítást találtam. Az auto router nagyon sokat gyorsít a munkán, ha sikerül úgy beállítani hogy ne csináljon hibát a panelen. Ha ez elsőre nem is megy, mindenképpen érdemes próbálkozni vele.

Első lelkesedésemben amikor sikerültek a panelek ezzel a módszerrel, csináltam is egy filmet róla, íme:

De fogok csinálni egy másik filmet is, mert ennél sokkal bonyolultabb paneleket is lazán megcsinál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése