2011. november 11., péntek

Két új audio mixer terv - bővíthető mudul rendszerű keverő

Ez a másik keverőm aminek a terveivel nemrég készültem el. Igazából nem sokban különbözik a korábbi tervtől. A fő különbség az, hogy nincs megkötve hány csatornás lehet. Kisebb méretű panelekből lehet összeszerelni az alaplapot, így lehet tetszőleges számú bemenetünk és kimenetünk is. A PDF doksiban vannak erre példák, illetve mivel attól féltem hogy belekeveredek, kinyomtattam a méretarányos panelterveket és összeragasztgattam hogy jó lesz-e:



Ez a galéria legalább vicces, de olcsó volt tesztelni, méricskélni. Itt derült ki, hogy az előerősítő modulok olyan közel vannak egymáshoz, hogy nem férne el a beléjük szerelendő "power filter" modul áramkör. Emiatt ebből már 5 féle panelem van, a legkisebb direkt ehhez. A korábbi moduloknál lehetett ez a panel széles, egy másiknál lehetett keskeny de magas. Itt nem lehet se széles se magas, emiatt a vonalvastagság és a clerarance is drasztikusan csökkent, az alkatrészek egy igen közel kerültek egymáshoz, biztos nagyon nehéz összerakni. Méretben ez a legkisebb biztosan elfér, mert mert 22mm magas, 25mm széles:


És a kapcsolási rajza:


Szóval ez nagyon kicsi lett, érdekes lesz majd szerelni....

Ennek a keverőnek az előerősítői megegyeznek az előerősítős projekt áramköreivel, azzal a különbséggel hogy ezeket be lehet forrasztani az alaplapokba. Itt ami újdonság azok az összedugható alaplapi modulok.

Első modul:


és a panelje:


Ez lényegében egy 4 csatornás keverő. Lehet bele 4 tetszőleges előfokot szerelni, kék színnel minden csatornán a L/R balance potméterek vannak, de ez kihagyható ha nem kell. Ezek azért kékek, mert alulra (az alsó layerre) vannak szerelve. Így fér el. Pont ott vannak, ahol a felülre kerülő előerősítők potméterei. Van még a panelen bemenete a tápnak, a fantomtápnak, és van vonali kimenete is. De a lényege a P1-es csatlakozósor, mert ebbe lehet beleilleszteni a következő alaplapi modult. ez önmagában is működik, de csak 4 csatornás, és nincs pl hangerőpotmétere és hasonlók, kimeneti csatlakozója azért van magán a panelen.

Ha kell még több bemenet, arra van egy második modul:


és a panelje:


Ez egy 2 csatornás bemeneti modul, aminek a bal szélén egy tüskesor van, ez csatlakozhat a legelső 4 csatornás panelbe. A jobb szélén pedig egy hüvelysor van, ebbe lehet még ilyen bemeneti modulokat csatlakoztatni.

Amikor meguntuk a bemenetek számának növelését, jöhetnek a kimenetek:


és 2 db panelje:


Ezek mindössze csak abban különböznek, hogy a másodiknak van balance potmétere is. Ezekbe lehet kimeneti áramköröket szerelni, tetszőleges helyen, tetszőleges számban. Össze lehet dugni az első vagy második modullal, esetleg saját magával.

A kimeneti áramkörök:
A vonalkimenet hangerőállítóval:


és a panelje:


Ez annyiban különbözik az előző keverő kimenetétől, hogy van rajta hangerőállító, és magán a panelen van az illesztőáramkör nem az alaplapon. Ez lehet az egész keverő hangerőszabályzós kimenete. Ugyan úgy lehet variálni mint a korábbi panelt:
  • 2 db 6.3-as jack
  • 1 db 6.3-as és 1 db 3.2-es jack
  • 1 db 6.3-as jack és 1 db stereo RCA
  • 1 db 3.2-es jack és 1 db stereo RCA
Ezt a panel esetleg lehet balance potival ellátott alaplapra szerelni (2. panel fent a kék potméterrel) mert ebben csak 1 stereo poti ültethető. Ez a panel lehet a vonali kimenet és a master hangerő egyben 2 db szabályzott stereo kimenettel.

Van még egy kimeneti panel:

Fejhallgató erősítő TPA6120-al. A korábbi tervemet alakítottam át modullá, nem volt nehéz.

A panelje:

Ezen a panelen van a fejhallgató erősítő IC legegyszerűbb alkalmazása hangerő állítóval és 6.3-as jack kimenettel.

Készült egy bonyolultabb panel is, ami ettől abban különbözik hogy a bemenetén van egy unbalanced/balanced konverter. Ettől elvileg jobb lesz, szerintem a gyári adatlapon ajánlott 120dB dinamika csak szimmetrikus bemenettel érhető el:


a panelje is sokkal nagyobb, 2 db powerfilterrel:


Van még ezen felül is szolgáltatása az IC-nek, pl jobbra/balra független tápegység, de ez egy keverő után nem biztos hogy fontos. Maga a konverter is pl computerről zenét hallgatni nem annyira lényeges. Inkább stúdió márkás vagy hi-fi.

Több áramkör ebben sincs, illetve az előerősítők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése